Több testi sértés ügyét is tárgyalják a járásbíróságokon

Aki más testi épségét sérti bűncselekményt követ el. Amennyiben a sérülés nyolc napon túl gyógyul, a cselekmény súlyos testi sértés bűntettének minősül, mely esetben a kiszabható büntetés akár három évi szabadságvesztés is lehet. Nem ritka, hogy az erőszakhoz vezető konfliktusok ismerősök, sőt rokonok, családtagok között keletkeznek, melyek hátterében sokszor a féltékenység, szerelemféltés áll.  Ilyen motívum hatására elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 30 éves, büntetett előéletű férfival szemben, aki 2020. május 24-én kora hajnalban törte rá az ajtót Verpeléten korábbi élettársa aktuális párjára azért, hogy számon kérje rajta a nővel szemben tanúsított, általa kifogásolt magatartását. A támadó megrúgta és ököllel többször megütötte a sértettet, aki súlyos sérüléseket, homlokcsont- és koponyaalapi törést szenvedett. A hozzátartozók közötti bántalmazások esetében a sértettek védelmét, támogatását és az újabb bántalmazás megakadályozását szolgálja a távoltartás jogintézménye, melynek lényege a felek egymástól történő elkülönítése. A távoltartásnak két formája van. Az úgynevezett megelőző távoltartást az ügyész fellépése mellett a polgári bíróság nemperes eljárásban legfeljebb 60 napra rendelheti el, függetlenül attól, hogy az alapul szolgáló, családon belüli konfliktusok miatt indult-e büntető eljárás. A megindult büntető eljárásban a távoltartást, mint a bírói engedélyes kényszerintézkedések legenyhébb formáját - az ügyészség, vagy a sértett indítványa alapján - a nyomozási bíró jogosult elrendelni akár hosszabb időre is. Az ügyészség minden esetben indítványt tesz a megelőző távoltartásra, illetve a távoltartásra, amennyiben a tudomására jutott körülmények azt indokolják. Ügyészi fellépés mellett megelőző távoltartást rendelt el a polgári bíróság azzal a 22 éves, büntetett előéletű férfival szemben, aki 2020. június 29-én közös recski otthonukban egy féltékenység miatt kialakult vita hevében ököllel többször arcon ütötte az élettársát, majd egy alkalommal le is fejelte az asszonyt. A sértett orrcsont törést szenvedett., ami nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek minősül, ezért a központi járási ügyészség nemrégiben súlyos testi sértés bűntette miatt vádat is emelt az elkövetővel szemben. A Hatvani Járási Ügyészség egy 19 éves fiatalt vádol azzal, hogy 2020 májusában Apcon, szóváltást követően egy téglával a kezében a közös lakásuk udvarán üldögélő nagynénje mögé lopózott, majd a kemény tárggyal orvul tarkón ütötte az idős asszonyt, akit ráadásul korábban már meg is lopott. Az ügyben az ügyészség indítványt tett a távoltartás elrendelésére, mely indítványnak a nyomozási bíró helyt adott. A járási ügyészség most, a nyomozás befejezését követően súlyos testi sértés bűntettének kíséretével és lopás vétségével vádolja az egyébként szabadlábon lévő terheltet. Az eljáró ügyészségek a vádlottakkal szemben mindhárom ügyben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tettek indítványt a járásbíróságokhoz benyújtott vádiratukban.

Oszd meg ezt a cikket!