Több lopási ügyben emelt vádat az Egri Járási Ügyészség

 

Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el, amely bűncselekmény alapesetben két évig, de a dolog értékétől és az egyéb minősítő körülményektől függően akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

 

Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből lerészegíti, vagy bódult állapotát idézi elő, továbbá az általa más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől, vagy védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan lépes személytől vesz el, a kifosztás bűntettét követi el. Ebben az esetben a büntetési tételkeret mértékénél a dolog értéke nem irányadó, azonban egyes minősítő körülmények fennállása esetén a kiszabható maximális büntetés öt évtől tíz évig terjedhet.

 

A lopás és a kifosztás elkövetési magatartása egyaránt a jogtalan elvétel. A két bűncselekményt alapvetően ennek az elvételnek a módja, módszere, illetve a sértettek lehetséges köre különbözteti meg egymástól. Kiemelendő, hogy az alvó sértettet - aktuális állapota miatt - védekezésre képtelennek kell tekinteni. A kifosztás talán leggyakoribb esetköre az, amikor az elkövetők alvó embereket lopnak meg.

 

Az Egri Járási Ügyészség emelt vádat egy fiatalkorú ellen, aki felnőttkorú társával közösen határozta el, hogy az éj leple alatt meglopnak egy idős házaspárt Hevesen. Ennek megfelelően a két elkövető tavaly, július 29-én hajnalban a sértetti házhoz osont, ahová a fiatalabb a mellékhelyiség nyitott ablakon keresztül mászott be, miközben társa bakot tartott neki. A tolvaj a szobába jutva a békésen alvó sértettek mellől eltulajdonított egy 30. 000 Ft értékű mobiltelefont, de másra már nem volt ideje, mert a lakók felébredtek, ami menekülésre késztette őt, olyannyira, hogy kiugrott az egyik ablakon. A jogtalanul elvett készüléket azután hazafelé tartva 1. 000 Ft-ért még az utcán eladta.

 

A fiatalkorú I. rendű vádlott pár napon belül egyedül is elkövetett két hasonló bűncselekményt, melyek során Hevesen szintén alvó sértetteket fosztott ki a saját házukban, többek között dohányt, karórát és telefont csenve el az ágyuk mellől.

 

Az is megtörtént, hogy a vádlottak nem kifosztásban, hanem lopásban vettek részt közösen, például akkor, amikor Hevesen muskátlit és krizantémot tulajdonított el egy lakóház teraszáról.

 

A járási ügyészség a kifosztás bűntette mellett így lopás bűntettével, valamint magánlaksértés bűntettével is vádolja a bírói kényszerintézkedés hatálya alatt álló páros mindkét tagját, akikkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

 

Ugyancsak az Egri Járási Ügyészség emelt vádat a napokban egy többszörösen büntetett 24 éves férfival szemben, aki 2020 októberében a saját apját fosztotta ki. A vádlott a délelőtti órákban Eger különböző szórakozóhelyein együtt italozott felmenőjével, majd amikor hazaértek a közös lakásukba, a fiú - kihasználva, hogy apja ittassága folytán mély álomba szenderült - eltulajdonította a párnája alól az oda rejtett pénztárcát a benne lévő 64. 000 Ft-tal együtt.

 

A vádlott pár nappal később mobiltelefont lopott Egerben az utcán egy figyelmetlen, de a bűncselekmény elhárításra, illetve a védekezésre egyébként képes sértettől.

 

A kifosztással és lopással vádolt terhelttel szemben az ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság ítélje őt 4 év börtönre és ugyan ilyen időtartamú közügyektől eltiltásra.

Oszd meg ezt a cikket!