Szilágyi Péter: a nemzeti összetartozás éve a nemzeti szolidaritás éve is lett

Az egész magyarság kiválóan vizsgázott a nemzeti összetartozás évében összetartásból, segítségadásból, a közösségek közötti összefogásból, így 2020 a nemzeti szolidaritás éve is lett - mondta a koronavírus-járványra utalva a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Vasárnapi Iskola Alapítvány konferenciáján szombaton Egerben.

    Szilágyi Péter felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 után volt arra forrás és politikai felhatalmazás, hogy elkezdjék építeni a Kárpát-medencében és a diaszpórában élőkkel a kapcsolatokat.
    A tíz éve megkezdett folyamat részeként 32 ország csaknem 100 szervezetének részvételével hozták létre a Magyar Diaszpóra Tanácsot - tette hozzá.
    Szilágyi Péter előadásában kitért arra, hogy a koronavírus-járvány az idei konkrét programterveket a nemzettársakkal való kapcsolattartásban felülírta, de nem írhatta felül azt a szándékot, hogy "a világban élő magyarsággal tartsuk a kapcsolatot".
    A miniszteri biztos a kapcsolattartás kiemelt területei között elsőként említette az oktatást.
    "Kétszázötven hétvégi iskolát tartunk számon. Mindenhol jól szervezetten, kiegyensúlyozottan működnek ezek az intézmények" - jelentette ki.
    Elmondta azt is, hogy a kormányzat a Vasárnapi Iskola Alapítvány számára önálló ingatlant kíván biztosítani.
    Az alapítvány Összetartás elnevezésű éves konferenciáján előadást tartott Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke.
    "Önök pedagógusként az emberek legszebb ügye felé fordulnak, a nemzet megtartása, mégpedig a szülőföldön való megtartása felé. Teszik ezt úgy, hogy a legnehezebb helyen végzik ezt a szolgálatot" - mondta hallgatóságának a parlamenti bizottság elnöke.

Oszd meg ezt a cikket!