Leépültek az egri kézisek a karantén alatt

A héten az SBS-Eger NB I.-es férficsapatának utolsóként gyógyult játékosai is elhagyhatták a házi karantént, ám azt, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett gárda tagjait mikor lesznek láthatók ismét bajnoki mérkőzésen, egyelőre csak találgatni lehet. – Játékosaink átlagban négy hetet töltöttek karanténban – mondta meg az egriek vezetőedzője, Tóth Edmond. – A vírussal hadakozás során jelentősen leépült az állóképességük, túlzás nélkül állítható: a nyári alapozás kezdetén sokkal jobb erőben voltak. Nagyon mélyről indulunk, hosszú utat kell megtenni, hogy újra bajnoki mérkőzésen szerepeljünk. Az előírásoknak megfelelően alakítjuk az elkövetkezendő hetek edzésmunkáját. A szövődmények kiszűrése érdekében a jövő héten további vizsgálatok várnak a játékosokra. Ha ott mindent rendben találnak, fokozatosan kezdhetik el az edzéseket. Eddig az egrieknek hét bajnoki mérkőzést kellett halasztaniuk, az október 24-i, Budakalász elleni találkozó is elmarad.

 

heol.hu

Oszd meg ezt a cikket!