Herczegh Anita járt Egerben

A köztársasági elnök felesége egész napos kiránduláson látta vendégül a Magyarországra akkreditált misszióvezetők házastársait csütörtökön; a program során a Heves megyei Egert és a Nógrád megyei világörökségi falut, Hollókőt keresték fel. Herczegh Anita Hollókőn az MTI-nek elmondta: 2013 óta minden évben szerveznek hasonló kirándulásokat. Igaz, hogy ez idő alatt már kicserélődött a nagyköveti gárda, de mégis fontosnak tartja, hogy minden évben új helyszínre vigye a vendégeit, mert nagyon sok szép látnivaló van Magyarországon, amit szívesen megmutat - tette hozzá. Kitért arra is, hogy a tapasztalat szerint a kirándulásokon részt vevők később családostul, vagy a hazájukból érkező vendégekkel újra felkeresik ezeket a helyeket. Az első kirándulást Pécsre szervezték, amit a köztársasági elnök felesége jól ismer, hiszen tíz évig élt ott, de jártak többek között a Dunakanyarban, a Balaton-felvidéken és Gyulán is. Csütörtökön Egerben az Érseki Palotát és az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárát, Hollókőn az ófalu nevezetességeit keresték fel, a nógrádi faluban a nap végén a réteskészítés is szerepelt a programban. Herczegh Anita elmondta, a kirándulásokat rendszerint tavasszal szervezik, de a járvány az idén ezt nem tette lehetővé, a csütörtöki kirándulást pedig a legnagyobb biztonsággal bonyolították le.

 

MTI

Oszd meg ezt a cikket!