Eszterházy Csillaga 2019

Idén harmadik alkalommal rendezték meg az egri egyetem Eszterházy Csillaga elnevezésű tehetségkutató versenyét. Csaknem háromszáz néző előtt rekordszámú, huszonkét produkció, összesen harmincegy versenyző állt színpadra kedden este az Uránia Moziban. A megméretés újdonsága volt, hogy a jászberényi és a gyöngyösi campusról is érkezett fellépő, a versenyzőket pedig szakmai zsűri értékelte. A rendkívül jó hangulatú rendezvényen a legtöbben zenei produkcióval álltak ki, de akadt táncos, illetve bűvészbemutató is. Fási Vivien, az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói önkormányzatának pr és kommunikációért felelős elnökhelyettese lapunk érdeklődésére elmondta, a zsűrinek már az első körös fellépések után is nehéz volt eldönteni, ki legyen az a három jelölt, aki a második produkcióját is előadhatja, ezzel a dobogósok közé juthat. Az ítészek, Ódor Kristóf, dr. Nagy Zoltán, Topolánszky Tamás, valamint Török Tamás, az első helyet Kosztik Diánának adták. A második helyezett Loren António Domingos lett, a dobogó legalsó fokára pedig István Gergely állhatott fel, aki megkapta a közönségdíjat is. Mind a hárman énekszámokkal indultak.

 

heol.hu

Oszd meg ezt a cikket!